Az irodalomterápiáról

A félreértések elkerülése végett: mindannak, amit tanultam, a hivatalos megnevezése biblioterápia, én pedig biblioterapeuta vagyok, csak sokan nem vagy pedig nem úgy értik ezt, ahogyan kellene, ezért a gyakorlatban inkább irodalomterapeutaként definiáljuk magunkat.

*

Az általam elvégzett képzés tájékoztatójának kezdő sorai szerint „a biblioterápia fogalma a szépirodalomolvasás és kreatív írás segítő kapcsolat keretében való, személyiségfejlesztő célú, csoportterápiás struktúrájú alkalmazása, amely a pedagógiai, könyvtári és szociális ellátás területén ugyanúgy nemzetközileg elterjedt módszer, mint klinikai területen, betegek gyógyításának, rehabilitációjának a kiegészítőjeként.” (http://www.btk.pte.hu/bibliot)

A szakdolgozatom elméleti alapvetéséből kiemelve, „a biblioterápia – ha a hosszabb távú előzményeket nem nézzük – már az 1960-as években megjelent és mozgalomszerűen terjedt közintézményekben, iskolákban, könyvtárakban, klubokban egészséges, tehát pszichés betegségben nem szenvedő emberek körében, definíciója: »a személyes problémák megoldásának segítése irányított olvasás és megbeszélés révén«. (BARTOS Éva: Gyermekek biblioterápiája. In: Szávai Ilona (szerk.): Olvasni jó! Bp., Pont Kiadó, 2009. p. 99–100.) Egy másik meghatározás: »(…) a Webster Szótár szerint (…) tágabb értelemben a biblioterápia a személyes problémák megoldásának segítését jelenti irányított olvasással«. (BOLDIZSÁR Ildikó: Meseterápia. Bp., Magvető Kiadó, 2010. p. 17.) Tehát valahogy így érdemes megközelíteni biblioterápia elnevezést, ami a görög eredetű biblion (könyv) és therapeia (gyógyítás, segítés, kísérés) szavak kapcsolatából született. (Mi az irodalomterápia (biblioterápia)? | Magyar Irodalomterápiás Társaság, http://www.irodalomterapia.hu) »Ugyanis az olvasással magával egyidős az a hit, hogy az olvasás befolyásolhatja egy személy attitűdjeit, érzelmeit és viselkedését.« (BARTOS BARTOS Éva (összeáll.): Olvasókönyv a biblioterápiáról. Bp., OSZK KMK, 1989. p. 11.)”